Cukorbetegek Budapesti Egyesülete

Betet banner 320-150

Banner 320x150 px

Diab-Pont - a cukorbetegek webáruháza

Sikeres világnapot zártunk

eloadas

A Cukorbetegek Budapesti Egyesülete által szervezett jubileumi világnap minden előzetes várakozást felülmúló érdeklődés mellett zajlott le november 10-én a Lurdy-házban.

Az előre meghirdetett program alapján mindenki kiválaszthatta a számára érdekes témákat, amelyeket kiváló szakemberek prezentáltak. Ezeket a betegoktató anyagokat 2014 folyamán honlapunkon, a www.cbe.hu -n közzétesszük, így valamennyi tagunk számára lehetővé válik, hogy a cukorbetegséggel való jó együttéléshez szükséges információkat időről-időre átismételhessék.

fozosarok

A főzősarokban az érdeklődők végig kísérhették az ételkészítés különböző fázisait az előkészítéstől egészen a tálalásig. A bemutatóról készült felvétel hamarosan szintén elérhető lesz Egyesületünk honlapján. Reméljük, hogy a kimondottan cukorbetegek számára összeállított konyhai kisokos minden látogató számára hasznos emlékeztető lesz az otthoni ételkészítések során is!

A tornasarok gyógytornászaitól a cukorbetegséggel és az ahhoz társuló egyéb problémákkal is összeegyeztethető mozgástechnikákat ismerhették meg az érdeklődők.

A nap folyamán a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének dietetikus szakemberei nyújtottak tanácsadást elsősorban a táplálkozással és a megfelelő diétával kapcsolatban.

meresek

Több százan vettek részt az ingyenes szűrővizsgálatokon. A Diabétesz-láb Szövetség és MEDIQ Direkt Kft. két különböző szűréssel állt rendelkezésre. A doppler vizsgálaton más rendezvényeken mérthez képest több és súlyos esetet találtak. Azonnal tanácsot is kaptak a betegek. Az orvosi értékelés után személyesen küldik el a beteg címére az ajánlást, amely javaslatot fogalmaz meg arra vonatkozólag, hogy hová kell fordulnia a továbbiakban. Ennél a szűrési pontnál 27 volt a mért legmagasabb vércukor érték!
A talpi nyomás mérést kevesebben vették igénybe, de a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete lehetőséget kapott a cégtől későbbi szűrések megszervezésére is.

A látogatók 32 kiállítóval találkozhattak a rendezvényen, akik termékeikkel és szolgáltatásaikkal jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a diabétesszel együtt élők könnyebben vívhassák meg mindennapi küzdelmeiket a betegséggel.

tortenelem

Nosztalgiázni is volt lehetőség, hiszen több plakáton is látható volt jó néhány az Egyesületünk elmúlt 25 éve alatt készült fotókból és újságcikkekből. Büszkék vagyunk arra, hogy a mi rendezvényünkön került először bemutatásra az a kiállítás, amely „Kőbaltától napjainkig" nyújtott áttekintést az inzulin történetéről és a kezelés eszközeinek fejlődéséről. Köszönettel tartozunk Keller Józsefnének és Papp Sándornak, akik kitalálták, összegyűjtötték és kölcsönözték nekünk ezeket a relikviákat.

A Cukorbetegek Budapesti Egyesületének jubileumi világnapjára közel kilencszáz érdeklődő látogatott el, és reméljük, hogy valamennyien hasznos tapasztalatokkal és új ismeretekkel lettek gazdagabbak, amelyeket a cukorbetegséggel való együttélés során majd kamatoztatni is tudnak!